Európában
manapság a Gaucho és a Regent rovarirtók igen elterjedtek a
kereskedelmi forgalomban, és hamarosan hozzájuk meglehetősen hasonló
összetételű termékek fogják leváltani őket. Hogyan lehetséges, hogy a
mai napig csak Franciaországban hoztak korlátozó intézkedéseket
kifejezetten ezeknek a szereknek a használatával szemben? Vajon ezek az
általános idegmérgek veszélyesek-e méhekre, és ha igen, mit tehetünk
ellenük? A házi méh egyedisége Mindenekelőtt
hasznos felidézni azt, hogy a házi méh, mint társas rovar, toxikológiai
szempontból nem hasonlítható össze más rovarokkal. A méhek családban,
élnek, ami rendkívül fontos, mivel a mérgezőség fogalma nem pusztán az
egyes elszigetelt rovarra, hanem a családra, mint „egyedre” is érvényes.
Vegyük például a hordás időszakát. Teljes fejlettségi állapotában a
méhcsalád 10.000-15.000 munkásméhet számlál, amelyek elegendő nektárt
gyűjtenek ahhoz, hogy felhalmozzák a téli időszak átvészeléséhez
szükséges jelentős mézkészleteket. A család fejlődéséhez és a hideg
évszak túléléséhez szükséges 60 és 100 kg közötti mézmennyiség, 100 és
200 kg közötti nektármennyiséget jelent, amelyet a munkásméhek
mézgyomrukban szállítanak (és amelynek a kapacitása megközelítőleg 50 és
70 milligramm között van)… Elég annyi, hogy a méheknek minden okuk
megvan arra, hogy ésszerűsítsék a hordást. Mindezt pedig a tánc
eszközével érik el. Ez egy összetett, veleszületett viselkedésforma,
amelyben egy tanult elem is található: a méh képes „leolvasni” az irányt
és memorizálni azt, ugyanúgy, ahogy képes azt megtenni a
nektárfeldolgozó enzimek kiválasztásának idejével vagy a saját
kaptárának elhelyezkedésével kapcsolatban. Más összetett
viselkedésformát is idézhetnénk, mint például a tökéletesen hatszögű
sejtekből álló lép kiépítését, a fias lépek gondozását, a fészekben
szükséges hőmérséklet és a nedvességtartalom, pollen- és mézkészlet
fenntartását, a rajzást és az új fészekhely kiválasztását, a ragadozók
elleni védekezést… A méhek képesek mindezt és sok más összetett
feladatot a velük született viselkedésformák és néhány megjegyzett elem
segítségével elvégezni. A család túlélése a viselkedésformák
összehangoltságán, és így minden egyes méh idegrendszerének (melynek
súlya 1,5 és 2 milligramm között van!) integritásán múlik, ahol minden
egyes idegvégződésnek megvan a maga jelentősége. Ennek megértése
alapvető ahhoz, hogy teljes jelentőségében mérhessük fel az idegmérgek
hatását. Melyek ezek a termékek? Ha
annak idején sok szó esett az imidaklopridról és a fipronilról, akkor
azt is tudnunk kell, hogy manapság az azonos hatóanyagú szerek egyre
gyakoribbak a környezetünkben. Ilyen a tiametoxam és a klotianidin,
amelyek neonikotinoidok akárcsak az imidakloprid, azaz az acetilkolin
antagonistái (lásd a táblázatot). A fipronil fenilpirazol-származék, a
GABA (gamma-aminobutyric sav, azaz gamma-amino-vajsav) antagonistája.
Mindezek az anyagok a neuroreceptorok blokkolását idézik elő,
mindazokkal a hatásokkal együtt, amivel ez az adott rovarra, illetve az
egész kolóniára nézve jár. Általában
a rovarirtó szerek toxicitását a mezőgazdasági hatékonyságuk alapján
mérik, azaz azon képességük alapján, hogy a lehető legrövidebb idő alatt
a lehető legtöbb kártevőt pusztítsák el. Ahhoz, hogy ezt felmérjék, az
50-es vagy más néven LD50-es halálos dózist tanulmányozzák, ami az a
mennyiség, ami képes az egyedek 50 százalékát 24, illetve 48 óra alatt
elpusztítani. Ezt a dózist a rovar kültakarójára helyezik (LD50
érintkezéssel) vagy pedig a rovar elfogyasztja (LD50 fogyasztással). Az
alkalmazott osztályozási rendszerben, az Atkins által 1973-ban
megállapított empirikus szabály alapján, ha az LD50 és a szántóföldeken
alkalmazott dózis hányadosa nagyobb 50-nél, akkor további kiegészítő
vizsgálatokra van szükség. Ezt az arányt a termék kockázati hányadosának
(Hazard Quotient, HQ) nevezik. Ez vonatkozik a számunkra itt fontos
szerekre: a kukoricán használt Gaucho esetében ez szájon át 18.900,
illetve érintkezés esetén 11.283 (lásd az alábbi táblázatot). Figyelem!
Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy ahhoz a leegyszerűsítő
felfogáshoz fordulunk, ami szerint „ha az állat nem pusztult el, az azt
jelenti, hogy nem is mérgeződött meg.” A toxikusság ilyen
megállapításának semmilyen orvosi és állatvédelmi alapja sincs. Még
ha ezek a számok nem is rendelkeznek valós klinikai jelentéssel, fel
kell, hogy hívják a figyelmet ezeknek a szereknek toxicitási
képességére. Név | Család | Lebomlási idő talajban | DL50 szájon át | DL50 érintkezéssel | Hatóanyag szántóföldön | HQ fogyasztás útján | karbofurán | karbamát | 3-120a | 160 ng/abg | | 1000g/haf | 6250 | dimetoát | Szerves foszforsav-észter | 14-21j 4-122b | 191 ng/ab | 120 ng/abb | 250-500 g/haj 30-50 as/hlf | 1308-2617 | deltametrin | piretroid | | 79 ng/abd | 50 ng/abd | 5-20 g/ha | 6-253 | imidakloprid (TS) | neonikotinoid | 48-190a | 5,4 ng/ab (24h)e 4,8 ng/ab (48h)g | 6,7 ng/abe | 63 g/ha (napraf.)j 75 g/ha (kukor.)j | 13 125-15625 | klotianidin (TS) | neonikotinoid | 143-1001 (labor.)c 13.305c | 3,79 ng/abh | 44,26 ng/abe | 21-108 as/ha (kukor.)f | 5526-28421 | tiametoxam (TS) | neonikotinoid | 5-100h | 5 ng/abh | 24 ng/abe | 50-68 g/ha (rozs) | 10000-13600 | tiakloprid | neonikotinoid | 0,6-3i (meta.> 142)i | 17320 ng/abg | | 120 g/hal | 7 | acetamiprid | neonikotinoid | 0,8-346 (labor.)c 0,4-5,4 (szántóf.) | 14530 ng/abk | | 0.06-0.1 kg/hal | 4-68 | fipronil | fenilpirazol | 5,6-135 (szántóf.)c | 4,17 ng/abe | 5,93 ng/abe | Regent: 63 g/h Vasco: 200 g/haj | 15107-47961 | TS = csávázás Jelmagyarázat: Xa= PIP Extoxnet Xc= http://www.herts.ac.uk Xd= factsheet www.pesticidechina.com Xe= Draft assessment Report Xf= különböző internetes összefogalások Xg= http://www.cdpr.ca.gov/docs/empm/pubs/fatememo/carbofuran.pdf Xh= ENVIROfact Tiametoxam de Syngenta Crop Protection Xi= US Environmental Protection Agency – Factsheets: http://www.epa.gov/opprd001/factsheets Xj= növényegészségügyi index Xk= http://ec.europa.eu/food/plant/protection/evaluation Xl= http://www.fytoweb.fgov.be/indexFr.asp Az ingerületek átadásának alapvető mechanizmusa Egy
kép észlelése, egy illat azonosítása, egy mozdulat irányítása, egy
döntés vagy kezdeményezés meghozatala: mindezek a mechanizmusok (és sok
más is) az idegrendszeren keresztül zajlanak. Ez némileg hasonlóan
működik, mint a számítógép, azaz elektromos impulzusok továbbításával.
Ezeket idegi impulzusnak nevezünk, amelyek hosszirányban, az egyik
sejtről a másikra terjednek, „átugorva” a szinapszisok alkotta kis
hézagokat. Az
elektromos impulzusnak ez a kis „ugrása” az a pont, ahol szerephez
jutnak a neurotranszmitterek (másnéven az ingerület átviteléért felelős
anyagok). Az idegi impulzus az idegsejt végéhez érve, apró hólyagok
képződését váltja ki, ezekben a hólyagokban találhatók a
neurotranszmitterek. Ezek a molekulák áthaladnak a szinapszison (a két
idegsejt közötti üres téren) és csatlakoznak egy neuroreceptorhoz, amely
a legközelebb eső idegsejt végén található, ahhoz hasonlóan, ahogy a
kulcs nyitja azt a zármechanizmust, amelyhez készítették. A
neurotranszmitter csatlakozása a neuroreceptorhoz újabb idegi elektromos
impulzust vált ki a második idegsejtben, amely ezt továbbadja a
következőnek, és így tovább. Ez
a mechanizmus lehetővé teszi az idegi impulzusok szabályozását. A
különböző neurotranszmittereket a test kisebb vagy nagyobb mennyiségben
termeli, ezek a mennyiségek függnek a kedélyállapotunktól,
álmosságunktól, attól, ha stressz ér bennünket, a mozdulataink
pontosságától, stb. Az alkohol, az antidepresszánsok, a drogok éppen az
által fejtik ki hatásukat, hogy megváltoztatják a neurotranszmisszió
mechanizmusát. Az alkohol például gátolja a GABA működését
(gamma-aminobutyric sav, azaz gamma-amino-vajsav). Amikor a GABA
működése megzavarodik, nekünk is igen nehéz hazatalálnunk… Valami hasonló történik a méheinkkel is. De
egy kis italozás nem fog végezni velünk! Mindössze egy időre
megváltoztatja a viselkedésünket; ami viszont már végzetes is lehet, ha
például a volán mögé ülünk. Azt gondolom, hogy ez a méheinkre is
érvényes. A neurotranszmissziójukat megváltoztató kis dózisok nem
pusztítják el őket, de képtelenné válnak bizonyos feladatok, például a
kaptárba való visszatalálás elvégzésére. Hogy csak egy ideig? Ez
lehetséges, viszont ez az idő a számukra már végzetes. Ezeket
a folyamatokat, amelyek anélkül változtatják meg a méhek viselkedését,
hogy elpusztítanák őket, szubletális hatásoknak nevezzük. Hogyan kerülnek kapcsolatba a méhek ezekkel a szerekkel? A
permetezés során a méhek egyaránt érintkezhetnek ezekkel a szerekkel
amikor egy vegyszerfelhőbe repülnek, vagy amikor a lepermetezett
növényekre szállnak, de a vegyszerrel szennyezett vízzel is bekerülhet a
szervezetükbe. A vegyszerrel való érintkezés ezekben az esetekben
nagyon rövid ideig tart. Az ilyen eseteket akut mérgezésnek (egyszeri
érintkezésnek) nevezzük. A mérgezés típusa az általános hatású termékek esetében igen különböző lehet. Ha
egy vetőmagot általános idegméreggel (neurotoxinnal) kezeltek, a szer
szétterjed a növényben és a nektárt illetve a pollent is szennyezheti. A
munkásméh felszívja a nektárt, és elszállítja a kaptárba. A kis
távolságról begyűjtött nektár esetében a repülés előtt a kaptárban
magához vett mézből táplálkozik, hosszabb repüléskor a nektárból is
fogyaszt (egy csekély mennyiséget). A virágpor esetében más a helyzet. A
méh a virágporszemeknek csak a külső héjával érintkezik (és így magával
a hatóanyaggal nem, mert az a virágporszem belsejében található) és nem
is fogyaszt belőle, és miután kis labdacsokat készít belőlük a hátsó
lábain, elszállítja a kaptárba. Ott a pollent sosem fogyasztják
közvetlenül: legalább néhány napig a sejtekben tárolják, hogy
végbemenjen az az erjedési folyamat, ami ahhoz szükséges, hogy a
dajkaméhek képesek legyenek a virágport elfogyasztani, és megemészteni.
Ők aztán a testükben átalakítják, és az anyaneveléshez méhpempőt, vagy a
lárváknak szánt pépet készítenek. A lárvák aztán ezt a váladékot és a
virágport fogyasztják. Az anyát kizárólag méhpempővel táplálják. A
pollent hosszú ideig tárolhatják (akár több hónapig is). Ez történik
például télen, az első fiasításból kikelő lárvák a nyár végén
elraktározott virágport fogyasztják. A
minket itt foglalkoztató vegyszerek esetében, amelyek a pollent és
nektárt szennyezik, a toxinnal való érintkezés többszörös is lehet a
hordás időszaka alatt, ami bizonyos növényeken 15 napig, vagy akár
tovább is eltarthat. Ez meghosszabbodik a lárvák táplálásának időszaka
alatt, és még inkább az áttelelő méheknek a szennyezett mézkészlettel
való táplálkozása alatt. Itt tehát krónikus mérgezés esetével van
dolgunk (többszörös érintkezés hosszabb időn keresztül). A hivatalos tesztek helytállósága Minden
rovarirtó szert látszatra meggyőző tesztsorozatnak vetnek alá, amelynek
célja, hogy megállapítsák mérgezőségét az emberekre, állatokra, illetve
az ökotoxicitását (vadon élő madarak, vízi élőlények, méhek, stb.).
Volt szerencsénk tanulmányozni néhány olyan dokumentumot, amelyet
európai cégek készítettek termékeik engedélyeztetésére. Az
ezekben a dossziékban található tanulmányok vagy összefoglalásuk
(absztraktjaik) olvasása tartogat néhány meglepetést a méhészek számára.
A példák: A
klotianidinról szóló dossziéban például a ketrecben végzett tesztek a
leggyakoribbak. A kísérlet 500 méhből álló rajokkal indul. Ezeket a
kaptárból a 4x4x2-es ketrecekbe helyezik; az egyik ketrec kezelt
(tesztcsoport), míg a másik kezeletlen (kontrollcsoport) magokból
fejlődött mézelő növényből (repcéből) álló kultúrát fed le. A kísérlet 4
napig tart. Ha semmilyen különleges eseményt (elhullást) nem
tapasztalnak, akkor levonják a következtetést, hogy a szer nincs
hatással a méhekre. Napraforgón általában 3-4 nap kell ahhoz, hogy a
termelő családok viselkedésén észlelhetőek legyenek az első hatások. Ha a
hordás intenzív volt ebben az időszakban, már magával a virágporral
való érintkezés is járhat valamilyen hatással. Ez
a teszt valójában a permetezett kultúrák esetében használt tesztek
kollázsa, és mint ilyen, a csávázott magokból fejlődő növényekre való
alkalmazása teljesen értelmetlen (ez a megállapítás csak a
klotianidin-dossziéra vonatkozik). A
tiametoxam-dosszié tesztjében szintén ketrecek szerepelnek, de ezeket
permetezték. A mérleg: az összes méh elpusztult; viszont ez az eredmény
nem terjeszthető ki a csávázott magokkal végzett tesztekre (TS). Ez a
másik jellegzetessége a TS-teszteknek, nincs két olyan, amelyet ugyanúgy
kezelnének. Az értékelési séma értelmetlen – mindenki úgy járt el,
ahogyan akart. Más
teszteket 10 méter hosszú csatornában végeztek. Ilyen távolságban a
méhek a látásukra támaszkodnak a szagok helyett: az irány megjegyzésének
képességét, amiről azt tartják, hogy az általunk vizsgált esetekben a
leginkább érintett, soha nem vizsgálták túlzott alapossággal. Az ilyen
tesztek alapján a jelentések aztán mégis azt állítják, hogy a hatóanyag
nincs hatással a méhek viselkedésére. A
klotianidin-dossziéban az anya peterakó-képességét 500 méhből álló
rajon végzett kísérletekben becsülik meg, ami csupán századrésze egy
átlagos méhcsalád egyedszámának a peterakás csúcsidőszakában: százszor
kevesebb munkás ahhoz, hogy az anya teljes kapacitással petézhessen.
Ilyen körülmények között hogyan is lehetne bizonyítani, hogy az anya
peterakó-képessége sértetlen maradt? Ezenkívül több hónappal a
kísérletet megelőzően is kellene teszteket végezni, hogy megalapozott
véleményt alkothassunk. A
fipronil-dossziéban a toxinexpozíció hányadosa (Toxicity Exposure
Ratio) egy olyan számításon alapszik, ami magába foglalja a méhekkel
érintkező nektármennyiséget. A dossziéban szereplő mennyiség 20 µl. Ez
az érték jelzi azt a mennyiséget, amelyet az útmutató javasol a méhek
esetében a LD50 megállapításához. Viszont ez egyáltalán nem az a
mennyiség, amivel egy méh a valóságban érintkezik! Egy méh átlagosan 100
és 900 µl közötti mennyiséget fogyaszt 5 nap alatt, amennyiben részt
vesz a hordásban; újra elvégezve a számításokat ezzel az értékkel, nem
meglepő, ha a fipronillal kezelt napraforgón négy nap alatt
elnéptelenedett kaptárokat, összeomlott családokat találunk: ezalatt a
méhek megközelítették a LD50 határértéket. Ezenkívül a tesztek komolysága időnként egyértelműen megkérdőjelezhető. Így
például a klotianidin-dossziéban azt találtuk, hogy az egyik alagútban a
méhek száma megduplázódott az első három hétben. Pedig a rajt fiasítás
nélküliként írták le! Az ilyen hibákat nem könnyű észrevenni, ha a teszt
olvasója maga nem méhész. Ugyanebben
a dossziéban egy termőföldi kísérletet hajtottak végre egy hektáros
repceparcellán, amelyen csak a növények tíz százaléka kelt ki. Ennek a
területnek a méhekre tett vonzerejét nem kérdőjelezték meg, pedig olyan
környezetben helyezkedett el, ahol más mézelő növények is előfordultak.
Semmi említésre méltót nem figyeltek meg, és levonták azt a
következtetést, hogy a termék nincs hatással a méhekre! Általánosabb
észrevétel, hogy egyik tesztben sem bizonyították, hogy a méhek valóban
a kezelt virágporból fogyasztottak, nem pedig a korábban
elraktározottból (az alagutas kísérletben táplálékkal ellátott rajokat
használtak); ahogy azt korábban láttuk, a valóságban a méhek
virágpor-fogyasztása különböző. Ahogy arra később visszatérünk, a magok
vegyszeres csávázására vonatkozó kísérletek pozitív kontroll nélkül
folytak, látva az ilyen kontroll megvalósításának technikai nehézségeit.
Az értékelési eljárások megbízhatóságának egy súlyos hiányosságától így
anélkül tekintettek el, hogy azt más úton kompenzálták volna. Az
egyetlen dolog, amit mindezek láttán mondhatunk, hogy a manapság
végzett tesztek semmiképp sem teszik lehetővé, hogy megítéljük az adott
termékek toxicitását. Egy precedensértékű határozat Az
ügyben szereplő termékek engedélyeztetésének alapja a növényvédő
szerekre vonatkozó szabályzat és a 91/414/CE uniós direktíva, az a
szöveg, amely kötelező érvényű a tagországok számára, és amely alapján
azok kidolgozzák saját szabályozási rendszerüket. Franciaországban,
akárcsak Európa többi részében, a szakminisztérium hatáskörébe tartozik
az adott rendelkezés visszavonása, ha azok a feltételek, amelyek alapján
a vegyszert engedélyezték, nem felelnek meg az uniós előírásnak. A
francia államtanács szerint ez volt a helyzet a Gaucho esetében.
Valójában a direktívában előírt teszteket nem is végezték el. Azokról a
tesztekről van szó, amelyeket fiasításon kellett volna elvégezni, ami
abban az esetben kötelező, ha a termék kockázati hányadosának (HQ)
értéke meghaladja az 50-et. A szóbanforgó esetben, a Gaucho kukorica
kockázati hányadosa a szer méhek általi elfogyasztásakor 18.900, a vele
való érintkezéskor 11.283 volt! A gyártó erre azzal válaszolt, hogy a
kockázati hányados itt értelmetlen fogalom, mivel vetőmagok kezeléséről
van szó; de amellett, hogy ennek a kifogásnak az alapja nem teljesen
világos (emlékezzünk rá, hogy is a termék hatóanyagai ebben az esetben
is megtalálhatók azokban a növényi részekben, amelyeket a méhek
fogyasztanak), az államtanács nyilvánvalóan nem függeszthet fel egy
olyan hatályban levő rendeletet, amely semmilyen egyéb törvényi
szabályozást sem sért. Az államtanács így megállapította, hogy az
engedélyeztetési eljárás feltételei nem teljesültek, és kötelezte a
minisztert, hogy függessze fel azt addig, amíg az európai hatóság nem
mond véleményt a hatóanyagról. Tudni kell azt is, hogy ez a szer nem is
szerepel a direktíva I. számú mellékletében, mivel az első
engedélyeztetések korábbiak, mint ennek hatályba lépése. Pedig a
neurotoxin hatóanyagú rovarirtók szubletális viselkedészavaró hatására
vonatkozó hipotézist tudósok vizsgálták, ezen belül egyes szereknek,
mint amilyen például a deltametrin, imidakloprid és a fipronil a méhek
bizonyos viselkedésmintáira gyakorolt hatását is. Ennek során
kimutatták, hogy ezek a hatóanyagok jól kimutathatóan és a méhek számára
veszélyes dózisban voltak jelen a kezelt növények nektárjában és
virágporában. Hozzá kell tenni, hogy a konfliktus kezdetén a gyártó
vállalatok tagadták annak lehetőségét, hogy a méhek kapcsolatba
kerülhetnek ezekkel a vegyszerekkel, de ma már elismerik ezt. Ez
ugyancsak hihető, mivel Franciaországban a kutatók bebizonyították, hogy
ezek a molekulák megváltoztatják a méhek egyes reflexeit, megzavarják a
tanulási képességeiket, és ennek következtében a hordásos időszakban a
kaptárba való visszatalálás képességét, és teszik mindezt már igen kis
dózisok mellett is. Ezeket az eredményeket a francia méhészek
természetesen teljes súlyukkal felhasználták az általuk indított jogi
eljárásokban. A tesztek módosításának kérvényezése Ez
a határozat, amelyet egy 2006-os bírósági döntés is megerősített, az
összes európai ország számára precedenst teremtett. Rávette a
méhészeket, hogy elgondolkozzanak azon az európai eljárásrenden, amely a
fipronil és az imidakloprid, majd időközben az utóbbival hatóanyagában
gyakorlatilag azonos tiametoxam és klotianidin esett át. Az Értékelő
Jelentéstervezet (Draft Assessment Reports) analízise, ami elérhető az
EFSA (Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság) honlapján, ugyanazoktól a
hiányosságoktól szenved, mint amelyek a francia eljárásban voltak
tapasztalhatók: a lárvaállapotra, a fiasításra vonatkozó vizsgálatok
hiánya, a kockázati hányados (HQ) túl könnyelmű figyelmen kívül hagyása,
amikor a készítmény a vetőmagok vegyszeres kezelésére, azaz csávázására
szolgál. Ez tehát valódi probléma, és nem az egyszerűbb fajtából való.
Jogi szempontból az értékelési sémát tiszteletben kell tartani, és ha
ezt valamelyik növényegészségügyi szakember számára lehetetlennek tűnik,
akkor a sémát az engedélyezési eljárás útmutatásai szerint előzetesen
át kell vizsgálni. A kiértékelési eljárás átvizsgálása? A
jelen esetben pontosan ezt kellene tenni. Ahogyan azt magunk is
láthattuk, a dossziék vizsgálata megmutatja, hogy a kiértékelési eljárás
maga sem alkalmas például a vetőmagok csávázásához használt rovarirtó
szerek mérgezőségének helytálló vizsgálatára. A jelenleg használt séma
nem veszi figyelembe a vizsgált vegyszer krónikus toxicitását, pedig az
végig jelen van a növény virágzása alatt, azaz a napraforgó és a repce
esetében egy hónapig, ami olyan teljesen új helyzetet teremt, ami a
permetezéskor, még az általános rovarirtószerek kiszórása során sem
állhat elő. Ugyanígy, csak a halálos hatásokat veszik figyelembe, míg a
számunkra lényeges esetekben éppen azt feltételezzük, hogy a szubletális
hatások vezetnek a méhcsaládok pusztulásához. A szubletális tesztek
lehetővé teszik annak igazolását, hogy ha a méhek a mérgezést követően
24 vagy 48 órán keresztül életben is maradnak, ezalatt az egész kolónia
teljesen széthullhat a rovarok megváltozott viselkedése miatt. Tekintetbe
véve ezeket az elégtelenségeket, húsznál is több méhészszövetség (mint
például a FAB) küldött levelet az engedélyeztetés felülvizsgálatát
kezdeményezni tudó kormánybiztosnak, hogy azok a termékek, amelyeknek a
komolyan vehető vizsgálata nem történt meg, ne szerepelhessenek a
feljebb említett I. számú mellékletben, ahogy azt egyébként maga a
direktíva is előírja. Mi magunk is találkoztunk a Bizottsággal (DG SanCo
– DG Envi) ebben az ügyben. A vitatott molekulák engedélyeztetése
jelenleg nem folytatódik. A Bizottság az érintett hatóanyagok
dossziéinak további vizsgálatának elhalasztását rendelte el, a
munkálatok befejezésének időpontjáig. Ha a vizsgálatokat teljesen az
elejéről kellene újrakezdeni, akkor a Bizottság nem tudná időben lezárni
a dossziékat, és ezáltal nyíltan szembekerülne a termékek gyártóival,
és ezt a helyzetet mindenáron igyekszik elkerülni. Ráadásul a
Bizottságnak nincs „méhészeti” specialistája, aki a kockázati tényezőket
ellenőrizné, és akire az EFSA támaszkodhatna az értékelésében. A hiányosságok Miért hagyták az EFSA és a tagországok a hiányos, egyes pontokon egyenesen értelmetlen dossziék elfogadását? A
válasz kétségkívül az érintett szervezetek eszközeinek gyengeségében
keresendő, főként a rájuk bízott feladatok terjedelmét is figyelembe
véve. Az EFSA részéről a PPPR (Plant Protection Products and their
Residues – Növényvédőszerek és Maradványaik) stábja 6 személyből áll.
Valamivel jobban ellátott a PRAPeR (Pesticide Risk Assesment Peer Review
– Rovarirtószer-kockázat Partneri Ellenőrző Csoport), amely ugyanakkor
csak három ökotoxikológust számlál. Ez nem tekinthető soknak az
elvégzendő feladat méretéhez képest: amire itt utalunk, arról benyomást
alkothatunk az értékelési lapokból (Technical Review Reports – Műszaki
Ellenőrzési Jelentés), amelyek elérhetők az európai hatóság honlapján. A
felelős személyek száma nem mutat nagy különbséget a tagországok
szintjén sem. Nehéz elképzelni, hogy minden egyes területen, és főleg az
olyan speciálisakon, mint amilyen a méhészet, egy abban járatos
szakértő a tudományos súlyuknak megfelelő alapossággal vizsgálta az
adott tanulmányokat. Az igazolásokat kétségkívül elkészítették, mivel az
előírt vizsgálatokat a szokásos eljárások szerint elvégezték és
bemutatták; de az egyedi zavarok, speciális helyzetek, mint például a
méhcsaládra jellemző viselkedésformák vizsgálatának lehetetlensége egy
500 egyedből álló raj esetében, nem kerültek a felszínre. Az vizsgálati dossziék világának valóságába való alámerülés a jelenlegi eljárásrend két jelentős hiányosságára világított rá. Az
első az, hogy az összes vizsgálatot egyedül a hatóság végezte;
semmiféle ellenőrző kísérletet sem végeztek; a jelenlegi (és igen eltérő
álláspontokon lévő) szakirodalom áttekintését sem követelték meg. Így
történhetett, hogy például a fipronil dossziéjában a Francia Tudományos
és Technikai Bizottság (CST) jelentéseit, amelynek következtetései távol
esnek a hatóság által bemutatott megnyugtató képtől, meg sem
említették, pedig Franciaország a hatóanyag beterjesztői közé tartozott.
A
második, hogy az értékelési eljárás egésze a civil társadalom figyelmen
kívül hagyásával zajlik. Ha a dossziék megjelenése az EFSA honlapján
egy üdvözlendő újdonság is, az eljárásról semmilyen egyeztetés sem folyt
a kockázatot viselőkkel, mint ahogy az egyébként egyes környezetvédelmi
és társadalmi konfliktusok esetében gyakori. Mindez azt eredményezi,
hogy ezen a szinten a növényvédőszer-gyártók lobbitevékenységét semmi
nem egyensúlyozza ki a másik oldalról. Lássuk a gazdasági szempontokat is… Másrészről
ennek a lobbinak a létezése könnyen érthető, amint figyelembe vesszük
az érintett vállalatok gazdasági érdekeinek súlyát. Ezek a vállalatok
forgalmuk nagy részét az általuk gyártott és forgalmazott hatóanyagok
egy kisebb csoportjával érik el. A „top tízbe” tartozó hatóanyagok
forgalma az éves bevétel több mint egyharmadát adják. Ezek között
találunk kettőt, amelyekről ebben a cikkben is szó volt: az imidakloprid
578 millió euróval, a klotianidin 110 millió euróval járul hozzá, a
teljes, 5.896 millió eurós összbevételhez. Óriási számok, de nem szabad
azt sem elfelejteni, hogy minden egyes termék bevizsgáltatása és piacra
dobása szintén 100 millió eurós nagyságrendben mérhető összegbe kerül.
Ki fog ilyen körülmények között kivonni egy hatóanyagot a forgalomból?
Még ha a megelőző vizsgálatok képesek is csökkenteni egy vegyszer
ártalmasságának lehetőségét, kizárni teljesen nem tudják: logikus, hogy
nem lehet bizonyítani azt, ami aktuálisan nem áll fenn. Az általános
érdek az, hogy a rovarirtószerek használatát a legszükségesebb esetekre
korlátozzuk (már csak a rezisztencia kialakulásának korlátozása miatt
is), azaz hogy radikálisan korlátozzuk a növényvédőszer-gyártó
vállalatok piacát. Ez a vállalatok számára gazdasági büntetőintézkedést
jelentene, amelyet tűrhetetlennek tekintenek. Mindez pedig a közérdek
(az állam, vagy annak hiányában az állampolgárok) és az ebben a
gazdasági szektorban működő vállalatok közötti súlyos konfliktushoz
vezet. Ez mindenki számára hátrányos, elsőként is a vállalatok számára,
mivel a róluk alkotott kép súlyosan romlana ebben a folyamatban. Ez egy
nagy jelentőségű, ki nem mondott probléma, és eljött az ideje a
rendezésének. Mi lesz a méhek ügyéből? Látván
a jelenség méreteit, abban kell reménykednünk, hogy legalább egy
középtávú megoldást sikerül kidolgozni. Amerikai oldalról, a valódi
megoldást szorgalmazó gazdasági nyomás erősebbnek tűnik, mint az európai
oldalon. Kérdés, hogy ebben a helyzetben Európa képes lesz-e saját
kezébe venni a dolgokat, vagy megvárja, míg az Egyesült Államok mutat
fényt az éjszakában. Reméljük,
hogy Európa az első megoldást választja. Ha viszont mégis az amerikai
vizsgálatoknak kell egy nap rábírniuk a Bizottságot, hogy visszavonja
egyes olyan hatóanyagok engedélyét, amelyek szerepeltek a direktíva I.
számú mellékletében, az annak bizonyítéka lesz az európaiak számára,
hogy hatóságaik nem képesek megőrizni a környezet védelmének azt a magas
szintjét, amelyről könnyelműen azt állították, hogy számukra biztosan
garantált. Kívánjuk tehát azt, hogy Európa késlekedés nélkül fogjon
hozzá egy független szakértői csoportra, és nyilvános, transzparens
eljárásokra alapozott hiteles vizsgálati módszer kidolgozásához. Így
képes lenne biztosítani állampolgárai számára a környezetük és
egészségük megőrzésének szentelt intézmények független és hozzáértő
működését. Ez a cikk Janine Kievits, a Pesticide News, a Pesticide Action Network UK (http://www.panuk.org/pestnews/index.htm) információs kiadványának 76. számában megjelent írásának rövidített fordítása. Szerző: J. Kievits és E. Bruneau Fordította: Kiss Dávid Megjelent a l’Abeille de France 2007. októberi számában. |