NYITÓOLDAL | ZÁRLATOK | PROGRAMOK | LETÖLTÉSEK | LINKEK | APRÓHIRDETÉS | KAPCSOLAT
OMME Online [portál] - Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület információs oldala
Nyitóoldal arrow Méhegészségügy arrow Méhegészségügyi ismeretek 3. arrow Méhek és a környezet arrow Általános idegmérgek - veszélyforrás a méhek számára?
Általános idegmérgek - veszélyforrás a méhek számára? | Nyomtatás |
2008. 08. 29.

Európában manapság a Gaucho és a Regent rovarirtók igen elterjedtek a kereskedelmi forgalomban, és hamarosan hozzájuk meglehetősen hasonló összetételű termékek fogják leváltani őket. Hogyan lehetséges, hogy a mai napig csak Franciaországban hoztak korlátozó intézkedéseket kifejezetten ezeknek a szereknek a használatával szemben? Vajon ezek az általános idegmérgek veszélyesek-e méhekre, és ha igen, mit tehetünk ellenük?

A házi méh egyedisége

Mindenekelőtt hasznos felidézni azt, hogy a házi méh, mint társas rovar, toxikológiai szempontból nem hasonlítható össze más rovarokkal. A méhek családban, élnek, ami rendkívül fontos, mivel a mérgezőség fogalma nem pusztán az egyes elszigetelt rovarra, hanem a családra, mint „egyedre” is érvényes. Vegyük például a hordás időszakát. Teljes fejlettségi állapotában a méhcsalád 10.000-15.000 munkásméhet számlál, amelyek elegendő nektárt gyűjtenek ahhoz, hogy felhalmozzák a téli időszak átvészeléséhez szükséges jelentős mézkészleteket. A család fejlődéséhez és a hideg évszak túléléséhez szükséges 60 és 100 kg közötti mézmennyiség, 100 és 200 kg közötti nektármennyiséget jelent, amelyet a munkásméhek mézgyomrukban szállítanak (és amelynek a kapacitása megközelítőleg 50 és 70 milligramm között van)… Elég annyi, hogy a méheknek minden okuk megvan arra, hogy ésszerűsítsék a hordást. Mindezt pedig a tánc eszközével érik el. Ez egy összetett, veleszületett viselkedésforma, amelyben egy tanult elem is található: a méh képes „leolvasni” az irányt és memorizálni azt, ugyanúgy, ahogy képes azt megtenni a nektárfeldolgozó enzimek kiválasztásának idejével vagy a saját kaptárának elhelyezkedésével kapcsolatban. Más összetett viselkedésformát is idézhetnénk, mint például a tökéletesen hatszögű sejtekből álló lép kiépítését, a fias lépek gondozását, a fészekben szükséges hőmérséklet és a nedvességtartalom, pollen- és mézkészlet fenntartását, a rajzást és az új fészekhely kiválasztását, a ragadozók elleni védekezést… A méhek képesek mindezt és sok más összetett feladatot a velük született viselkedésformák és néhány megjegyzett elem segítségével elvégezni. A család túlélése a viselkedésformák összehangoltságán, és így minden egyes méh idegrendszerének (melynek súlya 1,5 és 2 milligramm között van!) integritásán múlik, ahol minden egyes idegvégződésnek megvan a maga jelentősége. Ennek megértése alapvető ahhoz, hogy teljes jelentőségében mérhessük fel az idegmérgek hatását.

Melyek ezek a termékek?

Ha annak idején sok szó esett az imidaklopridról és a fipronilról, akkor azt is tudnunk kell, hogy manapság az azonos hatóanyagú szerek egyre gyakoribbak a környezetünkben. Ilyen a tiametoxam és a klotianidin, amelyek neonikotinoidok akárcsak az imidakloprid, azaz az acetilkolin antagonistái (lásd a táblázatot). A fipronil fenilpirazol-származék, a GABA (gamma-aminobutyric sav, azaz gamma-amino-vajsav) antagonistája. Mindezek az anyagok a neuroreceptorok blokkolását idézik elő, mindazokkal a hatásokkal együtt, amivel ez az adott rovarra, illetve az egész kolóniára nézve jár.

Általában a rovarirtó szerek toxicitását a mezőgazdasági hatékonyságuk alapján mérik, azaz azon képességük alapján, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legtöbb kártevőt pusztítsák el. Ahhoz, hogy ezt felmérjék, az 50-es vagy más néven LD50-es halálos dózist tanulmányozzák, ami az a mennyiség, ami képes az egyedek 50 százalékát 24, illetve 48 óra alatt elpusztítani. Ezt a dózist a rovar kültakarójára helyezik (LD50 érintkezéssel) vagy pedig a rovar elfogyasztja (LD50 fogyasztással). Az alkalmazott osztályozási rendszerben, az Atkins által 1973-ban megállapított empirikus szabály alapján, ha az LD50 és a szántóföldeken alkalmazott dózis hányadosa nagyobb 50-nél, akkor további kiegészítő vizsgálatokra van szükség. Ezt az arányt a termék kockázati hányadosának (Hazard Quotient, HQ) nevezik. Ez vonatkozik a számunkra itt fontos szerekre: a kukoricán használt Gaucho esetében ez szájon át 18.900, illetve érintkezés esetén 11.283  (lásd az alábbi táblázatot).

Figyelem! Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy ahhoz a leegyszerűsítő felfogáshoz fordulunk, ami szerint „ha az állat nem pusztult el, az azt jelenti, hogy nem is mérgeződött meg.” A toxikusság ilyen megállapításának semmilyen orvosi és állatvédelmi alapja sincs.

Még ha ezek a számok nem is rendelkeznek valós klinikai jelentéssel, fel kell, hogy hívják a figyelmet ezeknek a szereknek toxicitási képességére.

Név

Család

Lebomlási idő talajban

DL50

szájon át

DL50 érintkezéssel

Hatóanyag szántóföldön

HQ fogyasztás útján

karbofurán

karbamát

3-120a

160 ng/abg

 

1000g/haf

6250

dimetoát

Szerves foszforsav-észter

14-21j

4-122b

191 ng/ab

120 ng/abb

250-500 g/haj

30-50 as/hlf

1308-2617

deltametrin

piretroid

 

79 ng/abd

50 ng/abd

5-20 g/ha

6-253

imidakloprid (TS)

neonikotinoid

48-190a

5,4 ng/ab (24h)e

4,8 ng/ab (48h)g

6,7 ng/abe

63 g/ha (napraf.)j

75 g/ha (kukor.)j

13 125-15625

klotianidin (TS)

neonikotinoid

143-1001 (labor.)c

13.305c

3,79 ng/abh

44,26 ng/abe

21-108 as/ha (kukor.)f

5526-28421

tiametoxam (TS)

neonikotinoid

5-100h

5 ng/abh

24 ng/abe

50-68 g/ha (rozs)

10000-13600

tiakloprid

neonikotinoid

0,6-3i  (meta.> 142)i

17320 ng/abg

 

120 g/hal

7

acetamiprid

neonikotinoid

0,8-346 (labor.)c

0,4-5,4 (szántóf.)

14530 ng/abk

 

0.06-0.1 kg/hal

4-68

fipronil

fenilpirazol

5,6-135 (szántóf.)c

4,17 ng/abe

5,93 ng/abe

Regent: 63 g/h

Vasco: 200 g/haj

15107-47961

TS = csávázás

 

Jelmagyarázat:

Xa= PIP Extoxnet

Xc= http://www.herts.ac.uk

Xd= factsheet www.pesticidechina.com

Xe= Draft assessment Report

Xf= különböző internetes összefogalások

Xg= http://www.cdpr.ca.gov/docs/empm/pubs/fatememo/carbofuran.pdf

Xh= ENVIROfact Tiametoxam de Syngenta Crop Protection

Xi= US Environmental Protection Agency – Factsheets: http://www.epa.gov/opprd001/factsheets

Xj= növényegészségügyi index

Xk= http://ec.europa.eu/food/plant/protection/evaluation

Xl= http://www.fytoweb.fgov.be/indexFr.asp

 

Az ingerületek átadásának alapvető mechanizmusa

Egy kép észlelése, egy illat azonosítása, egy mozdulat irányítása, egy döntés vagy kezdeményezés meghozatala: mindezek a mechanizmusok (és sok más is) az idegrendszeren keresztül zajlanak. Ez némileg hasonlóan működik, mint a számítógép, azaz elektromos impulzusok továbbításával. Ezeket idegi impulzusnak nevezünk, amelyek hosszirányban, az egyik sejtről a másikra terjednek, „átugorva” a szinapszisok alkotta kis hézagokat.

Az elektromos impulzusnak ez a kis „ugrása” az a pont, ahol szerephez jutnak a neurotranszmitterek (másnéven az ingerület átviteléért felelős anyagok). Az idegi impulzus az idegsejt végéhez érve, apró hólyagok képződését váltja ki, ezekben a hólyagokban találhatók a neurotranszmitterek. Ezek a molekulák áthaladnak a szinapszison (a két idegsejt közötti üres téren) és csatlakoznak egy neuroreceptorhoz, amely a legközelebb eső idegsejt végén található, ahhoz hasonlóan, ahogy a kulcs nyitja azt a zármechanizmust, amelyhez készítették. A neurotranszmitter csatlakozása a neuroreceptorhoz újabb idegi elektromos impulzust vált ki a második idegsejtben, amely ezt továbbadja a következőnek, és így tovább.

Ez a mechanizmus lehetővé teszi az idegi impulzusok szabályozását. A különböző neurotranszmittereket a test kisebb vagy nagyobb mennyiségben termeli, ezek a mennyiségek függnek a kedélyállapotunktól, álmosságunktól, attól, ha stressz ér bennünket, a mozdulataink pontosságától, stb. Az alkohol, az antidepresszánsok, a drogok éppen az által fejtik ki hatásukat, hogy megváltoztatják a neurotranszmisszió mechanizmusát. Az alkohol például gátolja a GABA működését (gamma-aminobutyric sav, azaz gamma-amino-vajsav). Amikor a GABA működése megzavarodik, nekünk is igen nehéz hazatalálnunk…

Valami hasonló történik a méheinkkel is.

De egy kis italozás nem fog végezni velünk! Mindössze egy időre megváltoztatja a viselkedésünket; ami viszont már végzetes is lehet, ha például a volán mögé ülünk. Azt gondolom, hogy ez a méheinkre is érvényes. A neurotranszmissziójukat megváltoztató kis dózisok nem pusztítják el őket, de képtelenné válnak bizonyos feladatok, például a kaptárba való visszatalálás elvégzésére. Hogy csak egy ideig? Ez lehetséges, viszont ez az idő a számukra már végzetes.

Ezeket a folyamatokat, amelyek anélkül változtatják meg a méhek viselkedését, hogy elpusztítanák őket, szubletális hatásoknak nevezzük.

Hogyan kerülnek kapcsolatba a méhek ezekkel a szerekkel?

 

A permetezés során a méhek egyaránt érintkezhetnek ezekkel a szerekkel amikor egy vegyszerfelhőbe repülnek, vagy amikor a lepermetezett növényekre szállnak, de a vegyszerrel szennyezett vízzel is bekerülhet a szervezetükbe. A vegyszerrel való érintkezés ezekben az esetekben nagyon rövid ideig tart. Az ilyen eseteket akut mérgezésnek (egyszeri érintkezésnek) nevezzük.

A mérgezés típusa az általános hatású termékek esetében igen különböző lehet.

Ha egy vetőmagot általános idegméreggel (neurotoxinnal) kezeltek, a szer szétterjed a növényben és a nektárt illetve a pollent is szennyezheti. A munkásméh felszívja a nektárt, és elszállítja a kaptárba. A kis távolságról begyűjtött nektár esetében a repülés előtt a kaptárban magához vett mézből táplálkozik, hosszabb repüléskor a nektárból is fogyaszt (egy csekély mennyiséget). A virágpor esetében más a helyzet. A méh a virágporszemeknek csak a külső héjával érintkezik (és így magával a hatóanyaggal nem, mert az a virágporszem belsejében található) és nem is fogyaszt belőle, és miután kis labdacsokat készít belőlük a hátsó lábain, elszállítja a kaptárba. Ott a pollent sosem fogyasztják közvetlenül: legalább néhány napig a sejtekben tárolják, hogy végbemenjen az az erjedési folyamat, ami ahhoz szükséges, hogy a dajkaméhek képesek legyenek a virágport elfogyasztani, és megemészteni. Ők aztán a testükben átalakítják, és az anyaneveléshez méhpempőt, vagy a lárváknak szánt pépet készítenek. A lárvák aztán ezt a váladékot és a virágport fogyasztják. Az anyát kizárólag méhpempővel táplálják. A pollent hosszú ideig tárolhatják (akár több hónapig is). Ez történik például télen, az első fiasításból kikelő lárvák a nyár végén elraktározott virágport fogyasztják.

A minket itt foglalkoztató vegyszerek esetében, amelyek a pollent és nektárt szennyezik, a toxinnal való érintkezés többszörös is lehet a hordás időszaka alatt, ami bizonyos növényeken 15 napig, vagy akár tovább is eltarthat. Ez meghosszabbodik a lárvák táplálásának időszaka alatt, és még inkább az áttelelő méheknek a szennyezett mézkészlettel való táplálkozása alatt. Itt tehát krónikus mérgezés esetével van dolgunk (többszörös érintkezés hosszabb időn keresztül).

 

A hivatalos tesztek helytállósága

 

Minden rovarirtó szert látszatra meggyőző tesztsorozatnak vetnek alá, amelynek célja, hogy megállapítsák mérgezőségét az emberekre, állatokra, illetve az ökotoxicitását (vadon élő madarak, vízi élőlények, méhek, stb.). Volt szerencsénk tanulmányozni néhány olyan dokumentumot, amelyet európai cégek készítettek termékeik engedélyeztetésére.

Az ezekben a dossziékban található tanulmányok vagy összefoglalásuk (absztraktjaik) olvasása tartogat néhány meglepetést a méhészek számára. A példák:

Ahogy azt láttuk, az akut toxikológiai tesztek a méhek nagyon nagyfokú érzékenységét mutatják ezekre a termékekre (imidakloprid, fipronil, klotianidin, tiametoxam). Ebből a tényből kiindulva, az újabb dossziékban sok olyan kísérlet szerepel, amelyet zárt térben, és szükséges esetben a szántóföldeken végeztek. Bár az általános rovarirtó szerekkel kapcsolatos új mérgezési csatornák, módozatok is a tudomásunkra jutottak, mégsem végeztek semmilyen tesztet a krónikus mérgezési folyamatokra vonatkozóan. A szubletális toxikózissal sem foglalkoznak sokkal többet.

A klotianidinról szóló dossziéban például a ketrecben végzett tesztek a leggyakoribbak. A kísérlet 500 méhből álló rajokkal indul. Ezeket a kaptárból a 4x4x2-es ketrecekbe helyezik; az egyik ketrec kezelt (tesztcsoport), míg a másik kezeletlen (kontrollcsoport) magokból fejlődött mézelő növényből (repcéből) álló kultúrát fed le. A kísérlet 4 napig tart. Ha semmilyen különleges eseményt (elhullást) nem tapasztalnak, akkor levonják a következtetést, hogy a szer nincs hatással a méhekre. Napraforgón általában 3-4 nap kell ahhoz, hogy a termelő családok viselkedésén észlelhetőek legyenek az első hatások. Ha a hordás intenzív volt ebben az időszakban, már magával a virágporral való érintkezés is járhat valamilyen hatással.

Ez a teszt valójában a permetezett kultúrák esetében használt tesztek kollázsa, és mint ilyen, a csávázott magokból fejlődő növényekre való alkalmazása teljesen értelmetlen (ez a megállapítás csak a klotianidin-dossziéra vonatkozik).

A tiametoxam-dosszié tesztjében szintén ketrecek szerepelnek, de ezeket permetezték. A mérleg: az összes méh elpusztult; viszont ez az eredmény nem terjeszthető ki a csávázott magokkal végzett tesztekre (TS). Ez a másik jellegzetessége a TS-teszteknek, nincs két olyan, amelyet ugyanúgy kezelnének. Az értékelési séma értelmetlen – mindenki úgy járt el, ahogyan akart.

Más teszteket 10 méter hosszú csatornában végeztek. Ilyen távolságban a méhek a látásukra támaszkodnak a szagok helyett: az irány megjegyzésének képességét, amiről azt tartják, hogy az általunk vizsgált esetekben a leginkább érintett, soha nem vizsgálták túlzott alapossággal. Az ilyen tesztek alapján a jelentések aztán mégis azt állítják, hogy a hatóanyag nincs hatással a méhek viselkedésére.

A klotianidin-dossziéban az anya peterakó-képességét 500 méhből álló rajon végzett kísérletekben becsülik meg, ami csupán századrésze egy átlagos méhcsalád egyedszámának a peterakás csúcsidőszakában: százszor kevesebb munkás ahhoz, hogy az anya teljes kapacitással petézhessen. Ilyen körülmények között hogyan is lehetne bizonyítani, hogy az anya peterakó-képessége sértetlen maradt? Ezenkívül több hónappal a kísérletet megelőzően is kellene teszteket végezni, hogy megalapozott véleményt alkothassunk.

A fipronil-dossziéban a toxinexpozíció hányadosa (Toxicity Exposure Ratio) egy olyan számításon alapszik, ami magába foglalja a méhekkel érintkező nektármennyiséget. A dossziéban szereplő mennyiség 20 µl. Ez az érték jelzi azt a mennyiséget, amelyet az útmutató javasol a méhek esetében a LD50 megállapításához. Viszont ez egyáltalán nem az a mennyiség, amivel egy méh a valóságban érintkezik! Egy méh átlagosan 100 és 900 µl közötti mennyiséget fogyaszt 5 nap alatt, amennyiben részt vesz a hordásban; újra elvégezve a számításokat ezzel az értékkel, nem meglepő, ha a fipronillal kezelt napraforgón négy nap alatt elnéptelenedett kaptárokat, összeomlott családokat találunk: ezalatt a méhek megközelítették a LD50 határértéket.

Ezenkívül a tesztek komolysága időnként egyértelműen megkérdőjelezhető.

Így például a klotianidin-dossziéban azt találtuk, hogy az egyik alagútban a méhek száma megduplázódott az első három hétben. Pedig a rajt fiasítás nélküliként írták le! Az ilyen hibákat nem könnyű észrevenni, ha a teszt olvasója maga nem méhész.

Ugyanebben a dossziéban egy termőföldi kísérletet hajtottak végre egy hektáros repceparcellán, amelyen csak a növények tíz százaléka kelt ki. Ennek a területnek a méhekre tett vonzerejét nem kérdőjelezték meg, pedig olyan környezetben helyezkedett el, ahol más mézelő növények is előfordultak. Semmi említésre méltót nem figyeltek meg, és levonták azt a következtetést, hogy a termék nincs hatással a méhekre!

Általánosabb észrevétel, hogy egyik tesztben sem bizonyították, hogy a méhek valóban a kezelt virágporból fogyasztottak, nem pedig a korábban elraktározottból (az alagutas kísérletben táplálékkal ellátott rajokat használtak); ahogy azt korábban láttuk, a valóságban a méhek virágpor-fogyasztása különböző. Ahogy arra később visszatérünk, a magok vegyszeres csávázására vonatkozó kísérletek pozitív kontroll nélkül folytak, látva az ilyen kontroll megvalósításának technikai nehézségeit. Az értékelési eljárások megbízhatóságának egy súlyos hiányosságától így anélkül tekintettek el, hogy azt más úton kompenzálták volna.

Az egyetlen dolog, amit mindezek láttán mondhatunk, hogy a manapság végzett tesztek semmiképp sem teszik lehetővé, hogy megítéljük az adott termékek toxicitását. 

Egy precedensértékű határozat

Az ügyben szereplő termékek engedélyeztetésének alapja a növényvédő szerekre vonatkozó szabályzat és a 91/414/CE uniós direktíva, az a szöveg, amely kötelező érvényű a tagországok számára, és amely alapján azok kidolgozzák saját szabályozási rendszerüket. Franciaországban, akárcsak Európa többi részében, a szakminisztérium hatáskörébe tartozik az adott rendelkezés visszavonása, ha azok a feltételek, amelyek alapján a vegyszert engedélyezték, nem felelnek meg az uniós előírásnak. A francia államtanács szerint ez volt a helyzet a Gaucho esetében. Valójában a direktívában előírt teszteket nem is végezték el. Azokról a tesztekről van szó, amelyeket fiasításon kellett volna elvégezni, ami abban az esetben kötelező, ha a termék kockázati hányadosának (HQ) értéke meghaladja az 50-et. A szóbanforgó esetben, a Gaucho kukorica kockázati hányadosa a szer méhek általi elfogyasztásakor 18.900, a vele való érintkezéskor 11.283 volt! A gyártó erre azzal válaszolt, hogy a kockázati hányados itt értelmetlen fogalom, mivel vetőmagok kezeléséről van szó; de amellett, hogy ennek a kifogásnak az alapja nem teljesen világos (emlékezzünk rá, hogy is a termék hatóanyagai ebben az esetben is megtalálhatók azokban a növényi részekben, amelyeket a méhek fogyasztanak), az államtanács nyilvánvalóan nem függeszthet fel egy olyan hatályban levő rendeletet, amely semmilyen egyéb törvényi szabályozást sem sért. Az államtanács így megállapította, hogy az engedélyeztetési eljárás feltételei nem teljesültek, és kötelezte a minisztert, hogy függessze fel azt addig, amíg az európai hatóság nem mond véleményt a hatóanyagról. Tudni kell azt is, hogy ez a szer nem is szerepel a direktíva I. számú mellékletében, mivel az első engedélyeztetések korábbiak, mint ennek hatályba lépése. Pedig a neurotoxin hatóanyagú rovarirtók szubletális viselkedészavaró hatására vonatkozó hipotézist tudósok vizsgálták, ezen belül egyes szereknek, mint amilyen például a deltametrin, imidakloprid és a fipronil a méhek bizonyos viselkedésmintáira gyakorolt hatását is. Ennek során kimutatták, hogy ezek a hatóanyagok jól kimutathatóan és a méhek számára veszélyes dózisban voltak jelen a kezelt növények nektárjában és virágporában. Hozzá kell tenni, hogy a konfliktus kezdetén a gyártó vállalatok tagadták annak lehetőségét, hogy a méhek kapcsolatba kerülhetnek ezekkel a vegyszerekkel, de ma már elismerik ezt. Ez ugyancsak hihető, mivel Franciaországban a kutatók bebizonyították, hogy ezek a molekulák megváltoztatják a méhek egyes reflexeit, megzavarják a tanulási képességeiket, és ennek következtében a hordásos időszakban a kaptárba való visszatalálás képességét, és teszik mindezt már igen kis dózisok mellett is. Ezeket az eredményeket a francia méhészek természetesen teljes súlyukkal felhasználták az általuk indított jogi eljárásokban.

A tesztek módosításának kérvényezése

Ez a határozat, amelyet egy 2006-os bírósági döntés is megerősített, az összes európai ország számára precedenst teremtett. Rávette a méhészeket, hogy elgondolkozzanak azon az európai eljárásrenden, amely a fipronil és az imidakloprid, majd időközben az utóbbival hatóanyagában gyakorlatilag azonos tiametoxam és klotianidin esett át. Az Értékelő Jelentéstervezet (Draft Assessment Reports) analízise, ami elérhető az EFSA (Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság) honlapján, ugyanazoktól a hiányosságoktól szenved, mint amelyek a francia eljárásban voltak tapasztalhatók: a lárvaállapotra, a fiasításra vonatkozó vizsgálatok hiánya, a kockázati hányados (HQ) túl könnyelmű figyelmen kívül hagyása, amikor a készítmény a vetőmagok vegyszeres kezelésére, azaz csávázására szolgál. Ez tehát valódi probléma, és nem az egyszerűbb fajtából való. Jogi szempontból az értékelési sémát tiszteletben kell tartani, és ha ezt valamelyik növényegészségügyi szakember számára lehetetlennek tűnik, akkor a sémát az engedélyezési eljárás útmutatásai szerint előzetesen át kell vizsgálni.

A kiértékelési eljárás átvizsgálása?

A jelen esetben pontosan ezt kellene tenni. Ahogyan azt magunk is láthattuk, a dossziék vizsgálata megmutatja, hogy a kiértékelési eljárás maga sem alkalmas például a vetőmagok csávázásához használt rovarirtó szerek mérgezőségének helytálló vizsgálatára. A jelenleg használt séma nem veszi figyelembe a vizsgált vegyszer krónikus toxicitását, pedig az végig jelen van a növény virágzása alatt, azaz a napraforgó és a repce esetében egy hónapig, ami olyan teljesen új helyzetet teremt, ami a permetezéskor, még az általános rovarirtószerek kiszórása során sem állhat elő. Ugyanígy, csak a halálos hatásokat veszik figyelembe, míg a számunkra lényeges esetekben éppen azt feltételezzük, hogy a szubletális hatások vezetnek a méhcsaládok pusztulásához. A szubletális tesztek lehetővé teszik annak igazolását, hogy ha a méhek a mérgezést követően 24 vagy 48 órán keresztül életben is maradnak, ezalatt az egész kolónia teljesen széthullhat a rovarok megváltozott viselkedése miatt.

Tekintetbe véve ezeket az elégtelenségeket, húsznál is több méhészszövetség (mint például a FAB) küldött levelet az engedélyeztetés felülvizsgálatát kezdeményezni tudó kormánybiztosnak, hogy azok a termékek, amelyeknek a komolyan vehető vizsgálata nem történt meg, ne szerepelhessenek a feljebb említett I. számú mellékletben, ahogy azt egyébként maga a direktíva is előírja. Mi magunk is találkoztunk a Bizottsággal (DG SanCo – DG Envi) ebben az ügyben. A vitatott molekulák engedélyeztetése jelenleg nem folytatódik. A Bizottság az érintett hatóanyagok dossziéinak további vizsgálatának elhalasztását rendelte el, a munkálatok befejezésének időpontjáig. Ha a vizsgálatokat teljesen az elejéről kellene újrakezdeni, akkor a Bizottság nem tudná időben lezárni a dossziékat, és ezáltal nyíltan szembekerülne a termékek gyártóival, és ezt a helyzetet mindenáron igyekszik elkerülni. Ráadásul a Bizottságnak nincs „méhészeti” specialistája, aki a kockázati tényezőket ellenőrizné, és akire az EFSA támaszkodhatna az értékelésében.

A hiányosságok

Miért hagyták az EFSA és a tagországok a hiányos, egyes pontokon egyenesen értelmetlen dossziék elfogadását?

A válasz kétségkívül az érintett szervezetek eszközeinek gyengeségében keresendő, főként a rájuk bízott feladatok terjedelmét is figyelembe véve. Az EFSA részéről a PPPR (Plant Protection Products and their Residues – Növényvédőszerek és Maradványaik) stábja 6 személyből áll. Valamivel jobban ellátott a PRAPeR (Pesticide Risk Assesment Peer Review – Rovarirtószer-kockázat Partneri Ellenőrző Csoport), amely ugyanakkor csak három ökotoxikológust számlál. Ez nem tekinthető soknak az elvégzendő feladat méretéhez képest: amire itt utalunk, arról benyomást alkothatunk az értékelési lapokból (Technical Review Reports – Műszaki Ellenőrzési Jelentés), amelyek elérhetők az európai hatóság honlapján. A felelős személyek száma nem mutat nagy különbséget a tagországok szintjén sem. Nehéz elképzelni, hogy minden egyes területen, és főleg az olyan speciálisakon, mint amilyen a méhészet, egy abban járatos szakértő a tudományos súlyuknak megfelelő alapossággal vizsgálta az adott tanulmányokat. Az igazolásokat kétségkívül elkészítették, mivel az előírt vizsgálatokat a szokásos eljárások szerint elvégezték és bemutatták; de az egyedi zavarok, speciális helyzetek, mint például a méhcsaládra jellemző viselkedésformák vizsgálatának lehetetlensége egy 500 egyedből álló raj esetében, nem kerültek a felszínre.

Az vizsgálati dossziék világának valóságába való alámerülés a jelenlegi eljárásrend két jelentős hiányosságára világított rá.

Az első az, hogy az összes vizsgálatot egyedül a hatóság végezte; semmiféle ellenőrző kísérletet sem végeztek; a jelenlegi (és igen eltérő álláspontokon lévő) szakirodalom áttekintését sem követelték meg. Így történhetett, hogy például a fipronil dossziéjában a Francia Tudományos és Technikai Bizottság (CST) jelentéseit, amelynek következtetései távol esnek a hatóság által bemutatott megnyugtató képtől, meg sem említették, pedig Franciaország a hatóanyag beterjesztői közé tartozott.

A második, hogy az értékelési eljárás egésze a civil társadalom figyelmen kívül hagyásával zajlik. Ha a dossziék megjelenése az EFSA honlapján egy üdvözlendő újdonság is, az eljárásról semmilyen egyeztetés sem folyt a kockázatot viselőkkel, mint ahogy az egyébként egyes környezetvédelmi és társadalmi konfliktusok esetében gyakori. Mindez azt eredményezi, hogy ezen a szinten a növényvédőszer-gyártók lobbitevékenységét semmi nem egyensúlyozza ki a másik oldalról.

Lássuk a gazdasági szempontokat is…

Másrészről ennek a lobbinak a létezése könnyen érthető, amint figyelembe vesszük az érintett vállalatok gazdasági érdekeinek súlyát. Ezek a vállalatok forgalmuk nagy részét az általuk gyártott és forgalmazott hatóanyagok egy kisebb csoportjával érik el. A „top tízbe” tartozó hatóanyagok forgalma az éves bevétel több mint egyharmadát adják. Ezek között találunk kettőt, amelyekről ebben a cikkben is szó volt: az imidakloprid 578 millió euróval, a klotianidin 110 millió euróval járul hozzá, a teljes, 5.896 millió eurós összbevételhez. Óriási számok, de nem szabad azt sem elfelejteni, hogy minden egyes termék bevizsgáltatása és piacra dobása szintén 100 millió eurós nagyságrendben mérhető összegbe kerül. Ki fog ilyen körülmények között kivonni egy hatóanyagot a forgalomból? Még ha a megelőző vizsgálatok képesek is csökkenteni egy vegyszer ártalmasságának lehetőségét, kizárni teljesen nem tudják: logikus, hogy nem lehet bizonyítani azt, ami aktuálisan nem áll fenn. Az általános érdek az, hogy a rovarirtószerek használatát a legszükségesebb esetekre korlátozzuk (már csak a rezisztencia kialakulásának korlátozása miatt is), azaz hogy radikálisan korlátozzuk a növényvédőszer-gyártó vállalatok piacát. Ez a vállalatok számára gazdasági büntetőintézkedést jelentene, amelyet tűrhetetlennek tekintenek. Mindez pedig a közérdek (az állam, vagy annak hiányában az állampolgárok) és az ebben a gazdasági szektorban működő vállalatok közötti súlyos konfliktushoz vezet. Ez mindenki számára hátrányos, elsőként is a vállalatok számára, mivel a róluk alkotott kép súlyosan romlana ebben a folyamatban. Ez egy nagy jelentőségű, ki nem mondott probléma, és eljött az ideje a rendezésének.

Mi lesz a méhek ügyéből?

Látván a jelenség méreteit, abban kell reménykednünk, hogy legalább egy középtávú megoldást sikerül kidolgozni. Amerikai oldalról, a valódi megoldást szorgalmazó gazdasági nyomás erősebbnek tűnik, mint az európai oldalon. Kérdés, hogy ebben a helyzetben Európa képes lesz-e saját kezébe venni a dolgokat, vagy megvárja, míg az Egyesült Államok mutat fényt az éjszakában.

Reméljük, hogy Európa az első megoldást választja. Ha viszont mégis az amerikai vizsgálatoknak kell egy nap rábírniuk a Bizottságot, hogy visszavonja egyes olyan hatóanyagok engedélyét, amelyek szerepeltek a direktíva I. számú mellékletében, az annak bizonyítéka lesz az európaiak számára, hogy hatóságaik nem képesek megőrizni a környezet védelmének azt a magas szintjét, amelyről könnyelműen azt állították, hogy számukra biztosan garantált. Kívánjuk tehát azt, hogy Európa késlekedés nélkül fogjon hozzá egy független szakértői csoportra, és nyilvános, transzparens eljárásokra alapozott hiteles vizsgálati módszer kidolgozásához. Így képes lenne biztosítani állampolgárai számára a környezetük és egészségük megőrzésének szentelt intézmények független és hozzáértő működését.

Ez a cikk Janine Kievits, a Pesticide News, a Pesticide Action Network UK (http://www.panuk.org/pestnews/index.htm) információs kiadványának 76. számában megjelent írásának rövidített fordítása.

Szerző: J. Kievits és E. Bruneau

Fordította: Kiss Dávid

Megjelent a l’Abeille de France 2007. októberi számában.

 

OMME Online [portál]
Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület információs oldala
Webmester: Szalai Norbert
 
AWStat statisztika